Zalabesenyő
Nagy ünnepe volt 2011. augusztus 6-án a Zalaegerszeg déli városrészének számító Zalabesenyő híveinek. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében szentelte fel dr. Veres András szombathelyi megyéspüspök a Szent Anna tiszteletére épített templomot.
A Zalabesenyőiek eddig egy kis temetőkápolnában ünnepelték a szentmisét, telente pedig a helyi kultúrházban gyűltek össze.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata építési telket adományozott, és az építés munkáját is támogatták. Az ünnepen részt vett dr. Konkoly István nyugalmazott megyéspüspök, Rigó Csaba, a Zala Megyei Kormányhivatal vezetője, Gyutai Csaba jelenlegi és dr. Gyimesi Endre volt polgármester, a plébánia jelenlegi és volt lelkipásztorai, a közélet számos képviselője. A szertartás kezdetén a megyéspüspök megáldotta a templom új harangját, majd a vizet, amellyel a templom falait és a jelenlévő híveket meghintette. A szentmise igeliturgiája, püspök atya szentbeszéde után felcsendült a Mindenszentek-litániája, püspök úr elhelyezte az oltárban Szent Antal ereklyéjét, elénekelte a felszentelő imát, elvégezte az oltár szentelését, melyen öt helyen gyertya égett, és tömjénfüst szállt fel. Krizmával megkente a falakat, azután megáldotta a berendezési tárgyakat. Az áldozat liturgiájának kezdetén megáldott egy általa ajándékozott kelyhet és paténát, majd a jelenlévő papokkal együtt először mutatta be az új templomban a szentmisét. A szentmise végén Stróber László apátkanonok, esperesplébános mondott köszönetet munkatársainak, segítőinek, akik közül kiemelte a templom tervezőjét, Czigány Istvánt, a kivitelezés vezetőjét, Kónya Zoltánt és az ő munkatársaikat.
Másnap László atya mutatta be a szentelés után első szentmisét az új templomban. Szólt a további tervekről is: a díszkivilágításról és az oltárkép elkészítéséről, mert még csak a festmény vázlata került elhelyezésre. Az ünnepség után a helybeliek minden ünneplőt agapéra hívtak meg. Adja Isten, hogy a templom szolgálja az ő dicsőségét és az emberek megszentelését.
/Molnár Lajos/
"Puszta, félig romos" – így minősítette majd félezer éves templomunkat az 1690-es úrbéri összeírás. Németh József szerint a helyreállítás megtörtént 1717 körül. Mindenesetre az 1748-as egyházlátogatási jegyzőkönyv is rossz állapotúnak tüntette fel.
A hitéletnek szinte az újraélesztése még nagyobb gondokat okozhatott a törökdúlás után a benépesülés és a paphiány következtében. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy 1745-ben rendkívül energikus püspök került a veszprémi egyházmegye élére Bíró Márton személyében, aki kapcsolatai által, a terhek növelésével is, eseten-ként az ütközéseket is vállalva plébániákat szervezett, illetve újraszervezett, iskolákat alapított, templomokat emelt. Elgondolkodtató, hogy a legfeljebb ezer lakosú Szala-Egerszegen felépíttetett két kápolnát (olai temetőkápolna, Kálvária), s elkezdte, s majdnem befejezte – a jövőre gondolva – a rendkívüli méretű Nagytemplom építését. O volt az, aki egyházmegyéje területén általánossá tetette az anyakönyvezést.
Mivel településünk eddig önálló plébániája nem maradt meg, hanem filiája, leány-egyháza lett az egerszeginek, a Mária Magdolna Plébánia anyakönyveiben találhatók meg az elődeink életének legalapvetőbb állomásaira (a születés utáni keresztelés, há-zasságkötés és halál) vonatkozó adatok. A kereszteltek anyakönyvezését 1739-ben kezdték, míg a házasultakét és a halottakét csak 1783-ban. Egy-két adat említése talán nem lesz érdektelen. Az első bejegyzett besenyői Gosztolai János fia volt, és a kereszteléskor a József nevet kapta 1739-ben. Jó száz év alatt, pontosabban 1780 és 1895 között különben 101 Gosztolai nevűt lehet találni a kereszteltek sorában a plébánia területén, akiknek túlnyomó többsége – valószínű – településünkön jött világra. Ugyanebben az időközben 49 Skublics született, akiknek csak a kisebb hányada (22) született a XIX. század második felében. Még egy adalékot csupán a számok világából: 1795-ben, amikor nem egészen 1/3-a volt a lélekszám a 2001-esnek, 20 gyermek született. Sok minden más is kiolvasható a hol latin, hol magyar nyelvű anyakönyvekből. Nem is túlságosan ritka az idegen hangzású vezetéknév, a Skublicsok gyakran adtak két vagy három keresztnevet gyermeküknek. Néha "beszédesek" a nevek: Beszégető János, Bornemiszsza József, Kolompár András az 1700-1800-as évek fordulóján (a kolompár üstöket készített abban az időben). A jobbágyoknál is szerepeltek néha a Skublicsok keresztszülőkként, míg az utóbbiaknál rokonságbeliek vagy a megye neves személyiségei, bár ez az eset inkább házasságkötéskor fordult elő (a tanúk rovat alapján). A jobbágyok házasságra jobbára helybeliekkel léptek, jelentős volt azonban a szomszédos településekről idekerülők száma is, ritkán hoztak feleséget távolabbról. Meglepően gyakori volt – ez csak felületes szemlélésből az – a megözvegyültek újból kötött házassága. A polgári korhoz közeledve a nemes-jobbágy (vagy agilis) házasságok is köttettek, inkább kisnemesek esetében. A halálozások tanulmányozása közben szomorú volt tapasztalni a csecsemők vagy kisgyermekek napos, hetes, hónapos, néhány éves életkorát (az egészen magas életkor majd csak a következő két évszázadnak lesz a jellemzője). Egészen ritkán egy-egy rendkívüli esemény bejegyzésére is sor került: 1795. augusztus 16-án a Zala nyilván nagyobb áradásáról vagy 1796. június 14-én a börtön rabjainak lázadásáról írtak néhány sort közbevetőlegesen. A káplánok községekhez kapcsolódása ekkor még nem volt jellemző – a szertartás végzőjének megnevezését figyelve.[1]
Nemcsak plébániaváltozásra került sor a XVIII. században, hanem a kezdetektől tartó kapcsolat a veszprémi egyházmegyével megszakadt. 225 éve, 1777-ben a szombathelyi egyházmegyéhez kerültünk (a Válickának szintén a bal partján fekvő Bocföl-de, Sárhida és Bak nem került át az újonnan létrehozott egyházmegyéhez, mivel azok a csatári plébániához tartoztak). Az első püspök, a nagy műveltségű, Rómában is tanult felsőszopori Szily János építkezett (székesegyház, püspöki palota, papnevelő intézet), és "építette" lelkileg is a gondjára bízott egyházmegyét. Püspökségének már a második évében, 1778-ban sor került egyházlátogatásra, amelynek jegyzőkönyvében írták, hogy a rossz állapotú templomnak harangja van, és száznegyven személy befogadására alkalmas. Megemlítették a lélekszámot (281 gyónni képes, 110 kiskorú), valamint azt, hogy létezik egy, a Skublics család tulajdonában levő, 1775-ben épült privát kápolna. Nem tudjuk, hogy külön épület lehetett-e (a Skublicsok családi levéltárában nem sikerült adatot találni erre). Itt találjuk azt is, hogy a jobbágyok az egyháznak búzából és rozsból adták a tizedet.
(22) A Skublicsoknak is szerepük volt abban, hogy a már korábban is rendkívüli szerepű búcsúszentlászlói ferences atyák (páterek) nálunk is segítsék a lélekgondozást. Már az 1750-es években szolgált P[ater] Perczel Antal. Szolgált Besenyőn is, sőt itt is halt meg 1768. augusztus 3-án küldetésének teljesítése közben, de Szentlászlón temették el. Követte őt P. Benignus, majd P. Bacsics Marcellin, aki Skublics Sándor özvegyének kérésére lett házikáplán mintegy két évtizedig,[2] de természetesen papja volt a falunak is. Az atyák a mindennapok munkájában is részt vehettek, amint a középkorban a papok és szerzetesek mindenesei voltak a lelki-szellemi élet mellett a fizikai munka világának is.
(1) Emléküket két dolog őrzi. Az egyik a Barát-sziget dűlőnév a levéltári sárgult lapokon (a Falu-réttől északra a Válicka partján), a másik az élő emlékezet "kolostora". A falu idősebbjeinek fejében úgy van jelen még ma is az 1954-55-ben lebontott U alakú, nyugatra nyitott folyosós épület, amely a Skublicsok régi kúriája volt, és ahol a "barátok" szolgálatukat ellátták.
(2) Földesuraink gondoskodtak róluk, miként a település templomáról is. A gondoskodás nyomon követhető a családi levéltár anyagából elsősorban. 1789. február 16-án az édesanyjuk halála után egyezségre lépő három Skublics testvér 1000 forintot különített el, amelynek évi kamatait (60 forint) misemondatásra és a templom ellátására kellett fordítani. 1822-ben hozatta rendbe Skublics Imre a templom tetőzetét (ács-munka és cserepezés), és ekkor nyerhette el az a mai formáját.[3] Ugyancsak ő gondoskodott ismételten 1828-ban a templom gondozásáról.