Msgr. Mészáros Tibor : A száműzött bíboros szolgálatában (Napló részlet)
2011. november 1. (kedd) 13:16
1973. november 2. péntek
Este hosszan beszélgettünk. A prímás dél-afrikai útjára készült. Ezért Harangozó Feri már lassan egy hét óta itt van. A beszélgetések mindig élénkek.
Többek között a hazai nevelés értékérôl beszéltünk. Édesanyámat hoztam föl példának. Mennyire ránevelt bennünket a munkások megbecsülésére, de minden ember megbecsülésére, az öregek szeretetére. Ekkor mondta el a prímás, hogy volt náluk egyszer egy szolga, aki idôvel Szombathelyre került. Ott megismerkedett egy lánnyal. Egybekelésük elôtt törvénytelen gyerekük született. A fiú eljött ezzel a lánnyal látogatóba a prímás szülôházába, de a gyermeket nem hozták el. Az édesanyja kedvesen fogadta, és megvendégelte ôket. Beszélgetés közben azt mondta az édesanyja ennek a fiatal, egymást szeretô párnak, hogy ,,összemértétek, amit nem kellett volna''. A fiatalok megértették, mirôl van szó. Ez célzás volt a házasságon kívül született gyerekre, és az együttélésükre. Nem is vették rossz néven, mert a prímás édesanyja szeretettel mondta, de mindenesetre megmondta. Erre hozta föl példának.
A tegnap esti vacsoránál került szóba a családi nevelés értéke. Ekkor mondta el, mint gyermekkori emléket, hogy karácsonykor édesanyja mindig tett félre egy kicsit minden ételbôl, és az étkezés után kivitte az állatoknak. Annak idején ô mint gyermek és diák ezt nem értette meg. Sokáig babonának gondolta és tartotta, de késôbb, érett ésszel megértette, hogy az egész nem más, mint hitvallás a megváltás egyetemessége mellett, és minden élôlény bevonása Krisztus születésének misztériumába.
1973. November 3. szombat
A reggelinél hárman vagyunk: a prímás, Harangozó Feri és én. Valahogy szóba került Zalaegerszeg. Hogy a várost mennyire át- és kiépítették a kommunisták. Erre prímásunk huncutul, hamiskásan megjegyzi:
-- Talán engem akartak megtisztelni vele.
Azután elmondja, hogy 1946-ban elôször látogatta meg Zalaegerszeget Esztergomból. Az utcán találkozott Biloveczkynek, a m. kir. erdôhivatal igazgatójának a feleségével. Öt leányuk volt Biloveczkyéknek. A hetven éves Biloveczkyné elmondta neki, hogy amikor 1945-ben az oroszok megszállták Zalaegerszeget, tizennégy részeg szovjet katona erôszakolta meg ôt. Így került aztán szó a továbbiakban az akkori idôkre. Elsôsorban Tildy Zoltánra és a kisgazdapártra. A Kairóból hazacsalogatott diplomata vejének a halálos ítéletét mint elnök ô írta alá. Csornokynak hívták a vejét. A felesége Rómából kétségbeesetten írt, nem az apjához, Tildyhez, hanem ôhozzá, Mindszenty prímáshoz, hogy segítsen. Persze ô nem tudott semmit tenni, ha az após aláírja a halálos ítéletet. Amikor a Tildy elnök lett, azonnal bevonult az Eszterházy-palotába. A választás után kérte Mindszentyt, amikor eljött hozzá látogatóba, hogyha Rómába megy, kérje a Szentatyát, küldje vissza a nunciust, akit az orosz megszálló hatalom kiutasított az országból 1945-ben huszonnégy óra alatt. A prímás ezt mondja:
-- Én nagyon jól tudtam, hogy a kormány akarja, hogy a közvélemény elôtt az én nevem együtt szerepeljen az övével. Jó, megcsinálom, de ennek föltétele van -- mondta a prímás Tildynek. -- Ha már ilyen nehéz helyzetben vagyunk, és az ország szét van szakítva, és megszállás alatt van, akkor ebben a nehéz helyzetben ne legyen alkotmányváltoztatás. Tildy azt válaszolta, hogy neki is ez a véleménye, és ezen dolgozik.
A prímás lement Rómába. Elôadta a Szentatyának a nunciusra vonatkozó kérést. A Szentatya hajlandónak mutatkozott azonnal visszaküldeni Angelo Rottát. Még a prímásnak kellett visszatartania, mondván, nem ilyen egyszerű a dolog, mert ezzel a mai rendszer akar a nép felé propagandát a saját maga javára kifejteni. A nuncius esetleges visszaküldését föltételekhez kell kötni. Ebben aztán meg is állapodtak. Amikor hazajött, a prímás a kommünikében azt mondta, hogy mielôtt visszatérne a pápai nuncius, a kormánynak és a megszálló hatalomnak bizonyos engedményeket kell tennie, illetve biztosítékot kell adnia. A dolog ennyiben is maradt. Eközben zajlott le az a bizonyos Varga Béla féle levél-affér is. Szemrehányást tett neki a prímás, hogy mit keresnek a kisgazdapártban a katolikus papok, amikor ennyire megalkuvó politikát folytat a kisgazdapárt. Varga Béla azt írta neki, hogy ô azért van benn a kisgazdapártban, hogy jó irányba vigye a pártot. A prímás erre azt válaszolta levélben, hogy nem ô mint pap viszi a pártot, hanem a párt vitte el a papot. Ezt a levelet meg is találták Varga Bélánál, vagy a prímásnál. A Mindszenty-perben fel is használták a prímás ellen, hogy lám, mennyire nem értett egyet a néppel. Az alkotmányváltoztatás már megtörtént, amint visszaérkezett Rómából, Tildy ígérete ellenére. Tildy azzal érvelt , hogy neki már gyermekkora óta az volt az álma, hogy feje legyen ennek az országnak. Még Nagy Ferenc is, aki szintén protestáns volt, és borbélylegénybôl lett, ami lett, azzal érvelt Tildy Zoltán államelnöksége ellen, hogy egy katolikus országnak mégsem lehet protestáns pap az elnöke. Miután Tildy Zoltán elnök lett, meg akarta látogatni a prímást. Be is jelentette neki. Erre a prímás azt válaszolta, hogy ô szívesen veszi a látogatást, mert a magyar ember szívesen lát vendéget, de a vendégnek is könnyebbé kell tenni a vendéglátó helyzetét. Tildy ezt persze megértette, és sohasem jött.
1956-ban, amikor Nagy Imre és Tildy Zoltán közös kezdeményezésére a váci dandár visszahozta Mindszentyt Budapestre, az Úri utcába, Tildy Zoltán egy papot küldött Mindszentyhez azzal, hogy szívesen találkozna a prímással, de annyi a dolga, hogy most nem tud eljönni. Erre a prímás azt üzente neki, hogy ô tíz évi távollét után az irodájában még nagyobb rendetlenséget talált, és még jobban el van foglalva. Erre egész rövid idôn belül Tildy megjelent nála. Hosszú ideig volt ott, szinte ráült. Mintha valami kikívánkozott volna belôle. Elmondta még azt is, hogy az édesanyja katolikus volt. Közben rosszul lett. A prímás maga ment ki vízért, és töltötte a szájába. Valamit mindig akart mondani, de a végén mégsem tudta elmondani, vagy nem merte elmondani. Talán valamiféle megbánás hajtotta erre a lépésre, de Mindszenty nem tehetett mást, mint várni, pedig az egész folyosó és az udvar tele volt emberekkel.
Körülbelül errôl folyt ma reggel a beszélgetés. Reggeli után, Harangozó Ferivel bent ültem az irodában, bejött Vecsey Jóska, és azt mondta, hogy Batthyányi Iván, miután ismeri a Lufthansa egyik igazgatóját, megkérte, hogy nem adna-e a Lufthansa ingyenjegyet a prímásnak a dél-afrikai útjára, amely november 21-én kezdôdik, és amelynek az elôkészítésére Harangozó Ferenc indul el holnap, vasárnap (nov.4-én). Erre sajnos eléggé erôs hangon nekimentem Vecseynek, hogy miért kell ilyent elfogadni, és miért kell a prímás erkölcsi hitelét rontani ilyennel, amikor a Spiegel német újság már hetekkel ezelôtt jelezte, hogy a prímás megállapodott a kiadóval és többszázezer dollárt kap a könyve tiszteletdíjaként. Vecsey mosakodott, hogy ez nem kérés, hogy Batthyányi Iván ismerôse révén ugyanúgy, ahogy az Air Canada megadta az ingyenjegyet Kanadába, a Lufthansa is megadhatná. Szóval mosakodott, nem akarta elfogadni az érvelésemet kifelé, de befelé, láttam egészen egyetértett velem. Lehet, hogy nincs igazam, de az a gyanúm, hogy Vecsey talán még kérte is a Batthyányi Ivánt, hogy eszközöljön ki egy vendégjegyet, ingyenest Dél-Afrikába. Ez ellen keltem ki, mert ez köztudomású lesz, ezt tárgyalják a Lufthansában. Semmi sem marad titokban. Ezt a prímás ellen kihasználják, s kicsinyes, pénzéhes, kapzsi embernek tüntetik majd föl, aki akkor, amikor megkapta a nagy összeget a könyvéért, vagy legalábbis meg fogja kapni, akkor ingyenjegyet fogad el a Lufthansától.
1973. November 4. Vasárnap
Gianone Egont helyettesítettem a trinitáriusoknál és a Friedensbrückénél. Mind a két helyre elkísért Harangozó Feri. Ô mondta a misét a Friedensbrückénél, én pedig mind a két helyen prédikáltam. Ekkor mondta nekem Kun Karcsi, hogy talán azért nem jönnek igen sokan a prímás miséjére Bécsbôl, mert amikor a prímás megérkezett Bécsbe, meghirdették, hogy aki a prímás miséjére akar jönni, annek elôzôleg be kell jelentenie magát. Ettôl a hívek megijedtek. Hátha ez a jegyzék valahogy az otthoniak kezébe kerül! S emiatt nem jönnek. Én emlékezem rá, hogy Kun Karcsi mit mondott. Ez Vecseynek a félelmébôl származott, aki az elején, különösen amíg ide nem jöttem, minden embertôl, minden idejövôtôl, minden látogatótól borzasztóan félt. Összeesküvést, kémkedést szimatolt. S ebbôl a félelembôl származott az is, hogy ezt kihirdette. Ezt mondta Kun Karcsi.
Az ebédnél azt mondtam, hogy hallottam Bécsben -- nevet nem mondtam --, hogy ezt és ezt a kijelentést tették. Erre egy pillanatnyi hallgatás következett, feszültség támadt. Utána Vecsey azt mondta az asztalnál, igen, hát ez azért volt, mert tudni akartuk, hányan lesznek. Ugyanis a misét nem mindig mondtuk fent az emeleten a kápolnában, ahol sok a hely, hanem a második emeleten, ahol nincs elég hely. Tudni akartuk, hány emberre számíthatunk. Szó sem volt arról, hogy ezt félelembôl vagy biztonsági okokból csináltuk. A prímás vagy nem emlékezett rá, hogyan volt pontosan, vagy annyira mellette van, hogy neki szekundált, tudniillik Vecseynek. Egy kicsit bosszantott, fölindultam, mert nem ez az igazság. Nem hely miatt és nem azért, mert tudni akartuk, hogy hányan jönnek, kértük a jelentkezésüket azoknak, akik jönni akarnak, hanem azért, mert féltünk. Amikor még nem voltam itt, mindenkiben spiont sejtettünk. Ez volt az az egészségtelen kor, amely még részben ma is folytatódik, hogy minden idejövôben, minden emberben bizonyos tekintetben spiont látunk.
1973. November 5. Hétfő
Nem szabad elfelejtenem, hogy a Szent Imre miséjének a magyar misekönyvben csodálatosan szép szentleckéje van, amelyet lehet használni fiatalon elhunyt fiúnál vagy leánynál is temetéskor. Délután telefonált a nuncius Opilio Rossi, hogy jöhetne-e 6 óra tájban. Mondtam, hogy igen. Meg is érkeztek, de már 6 óra után. Elkéstek. Dermesztôen hideg volt. A diplomatáknak az a fagyos hideg hangulata jött velük a házba. Az ember hiába kezd kedvesen érdeklôdni, beszélgetni, mindenre rövid a válasz és az az érzése az embernek, hogy ellenséget látnak benne. Úgy látszik ilyennek kell lenni a diplomáciának. Még vacsoráról is elkéstek, olyan hosszú ideig beszélgettek.
Amikor távoztak, kikísértem ôket egészen a portáig. A liftben annyit mondott a hosszú ottlét, a hosszú audiencia magyarázataként a nuncius, hogy igen sokat beszélt ôeminenciája. Elmondta életét, életének viszontagságait, mert hát olyan élete, mint neki, egészen egyedüli, másnak aligha volt.
A vacsora különben teljes csendben zajlott. Kétszer, háromszor kezdeményeztem a beszélgetést, de mindenki hallgatott. Prímásunk volt ott, Vecsey és én. Az esti adoráció után, úgy láttam, mintha nem is hívta volna Vecseyt, de bement hozzá. Valószínűleg, megtárgyalták, hogy mit mondott a nuncius. Egy fél óra múlva kijött hozzám Vecsey, és azt mondta eléggé diadalmasan, nagyon jókedvében van a prímás, jól megmondta nekik a magáét. Próbáltam kérdezni, hogy mit, de erre nem válaszolt.
1973. November 7. Szerda
Ma este 5 órakor telefonált Rossi, a nuncius. Olaszul kezdtem vele beszélni. Bejelentette elég szenvtelen hangon, hogy a vatikáni posta pénteken reggel indul Bécsbôl. Ha ôeminenciája levelet, illetve választ szeretne küldeni, akkor szíveskedjék elhozni csütörtök estig. Mást nem mondott. Megígértem, hogy az üzenetet átadom. Azonnal ôeminenciájához mentem, és elmondtam, mit telefonált a nuncius. Azt válaszolta, telefonáljam meg a nunciusnak, köszöni az információt, de neki a válaszadásra még hosszabb idôre van szüksége. De hogyha okvetlenül választ akar vinni Rómába, akkor azt, amit ô, Mindszenty neki mondott, hétfôn 5-én este, amikor itt voltak, azt nyugodtan elôadhatja a szentatyának is. Ezután bementem Vecseyhez, elmondtam neki, hogy mi történt. Akkor rukkolt ki nagynehezen a Vecsey azzal, hogy valóban kezdik szorongatni prímásunkat a lemondással.
Ma volt itt Cserháti József pécsi püspök Bécsben Valentiny Gézánál, Carlo Bayer a Caritas fôembere jobbkezénél. Cserháti pécsi püspök azzal dicsekszik, hogy sikerült rendbe hoznia a pécsi egyházmegyét. Gondolom, valószínűleg nem az egyházmegyét hozta rendbe, hanem nyugati pénzkunyerálással restauráltatta a pécsi székesegyházat. Amint mondják, nagyon szép lett. Eszerint egyedül ô képes arra, hogy az esztergomi zilált viszonyokat rendbe hozza. Ugyancsak Cserháti terjeszti Lékai Lászlóról, aki erôsen lelkipásztori beállítottságú, tehát nemcsak reprezentál, hogy Lékai kiskaliberű ember, többre nem képes, nem való olyan magas helyre. Cserháti pécsi püspök eddigi értesüléseim szerint végtelenül önzô ember, csak a saját érdekeit nézi. Karrierista, a legfelsôbb helyre tör. Szereti a pénzt.
Elôbb tévedtem, mert amikor bejelentettem, hogy mit üzent a nuncius, a prímás még nem mondott nekem semmit sem, csak annyit, hogy még nincs kész a válasza. Amikor bent voltam Vecseynél, ô mondta el nekem azt a három pontot, amit válaszolni kellene a nunciusnak. Még vacsora elôtt fél hétkor bejött hozzám ôeminenciája. Érdeklôdött, telefonáltam-e, és akkor mondta el azt a bizonyos három pontot. Úgy látszik a telefonálások kapcsán mégis belekerültem az események középpontjába. Itt az irodámban állva a prímás elmondta nekem mindazt, ami eddig történt a könyvével kapcsolatban, valamint a lemondatásával kapcsolatban is. Még valamikor a nyár elején a Szentatyának a könyvérôl úgy nyilatkozott, hogy nemcsak ôneki magának kellene átolvasni a memoárokat, hanem kiadná három római papnak, hogy azok ítéljék meg, elfogadható-e kinyomtatásra. Ezzel szemben a prímás három bécsi papot ajánlott, akik elolvassák. Abba is beleegyezik. Ez a három pedig: P. Cser-Palkovics, a gyóntatója, dr. Tóth, a bécsi szeminárium jelenlegi rektora, vitnyédi származású magyar fiú és Vecsey József, aki különben is a memoárokkal foglalkozik. A prímás azt mondta, hogy ô nem adja az emlékiratait római progresszív papok kezébe. Megállapodtak abban, hogy a könyv se nem latinul se nem angolul jelenjék meg elôször, hanem németül. A prímás el akarta személyesen küldeni König bíborossal, aki le akart menni Rómába, de VI. Pálnak az orvosa szerint okvetlen üdülésre van szüksége. Elhagyta Rómát több, mint két hétre. Ezért a prímás beleegyezett, hogy az emlékiratokat, illetve a német fordítást postán küldjék el Rómába. Közben kitört a postássztrájk, és noha a kézirat az osztrák állami diplomácia útján ment, mégis másfél hónapig tartott, míg leért Rómába. Elolvasás után a Szentatya azt mondta, hogy nagyon meghatotta ôt, nagyon jónak találja. Most látja igazán, milyen volt Mindszenty bíboros prímás sorsa. De -- mint a Szentatya mondja -- a magyar egyház újabb támadásoknak lenne kitéve, ha megjelentetnék a memoárokat, és magának Mindszentynek a személye is újabb támadásoknak lenne a célpontja. Emiatt van csak ellenvetése a memoárokkal kapcsolatban. Kéri fontolóra venni, hogy a várható következményekért Mindszenty bíboros prímás vállalja-e majd a felelôséget. Erre a prímás azt mondta, hogy ô vállalja a felelôsséget, hiszen a magyar egyház ellen a támadás már 1945 óta állandósult. Nem fél az újabb fenyegetésektôl, mert eddig is csak fenyegetésekkel értek el mindent. Ô egy negyedszázadig hallgatott. Eddig rágalmazták, hamisan vádolták, végre neki is legyen meg az az emberi joga, hogy megszólaljon, és védje magát. Ez volt Mindszenty prímás válasza. Ezt akkor tudtam meg, amikor megjöttem -- 1973. október 19-én -- kanadai, illetve amerikai utamról, jó két héttel a prímás visszaérkezése után.
König bíboros Vecseyn keresztül példálózott arra vonatkozólag, hogy a prímásnak le kellene mondania az esztergomi érsekségrôl és a magyar prímásságról. Ez, amint Rómában mondják, csak elônyére szolgálna a prímásnak itt az emigrációban, bár nem adtak semmiféle konkrét biztosítékot, se konkrét föltételt nem szabtak. Ezzel arra a bizonyos kérelemre céloztak, amiben a prímás két magyar segédpüspök kinevezését kéri Rómától az amerikai részek és az európai, ázsiai részek számára, és közvetve arra is, hogy a prímás valamilyen jurisdictiót, joghatóságot kapna. Bár errôl kimondottan nem volt szó. Mindszenty hallgatott. Ezután történt, most hétfôn, amint már elôbb említettem, hogy megérkezett O. Rossi bíboros az uditoréja kíséretében. Hozták VI. Pál pápa sajátkezűleg írt levelét, amelynek a lényege a prímás szavai szerint: hogy a kereszt lábához borulva gondolta át a Szentatya mindazt, amit ebben a levélben a prímásnak ír, hogy jobban kiállhasson az emlékiratok mellett, és a ,,propter majus bonum'' a nagyobb jó érdekében kívánatos lenne, ha lemondana a prímásságról és az esztergomi érsekségrôl. Hát errôl volt szó, amit én nem tudtam pontosan akkor, amikor nekem a nuncius telefonált, amikor engem a prímás a Vecseyvel való tárgyalás után megbízott azzal, hogy azt a három pontot mondjam be a telefonba. Sajnos ma nem tudtam bemondani, csak holnap kerül rá sor.
A bíboros prímás itt elôttem állva még azt is elmondta, hogy ô a választ nem adja meg, de a válasza készen van. Ô jelenleg nem ismer a magyar egyházban, a mai magyar egyházban egy olyan lelkületű, érzelmű embert, mint a Borromei Szent Károly, akinek a kezébe letehetné az egyház sorsát. Ô nem akarja annak az embernek a kezébe letenni az esztergomi érsekség joghatóságát és a magyar prímásnak a hatalmát, aki 1956 és 1971 között hárommillió százötvenezer magyar életét oltotta ki a pártjával az anyaméhekben. Ha a prímás most lemondana, még akkor is, ha direkt a pápának a kezébe tenné lemondását, bűnrészessé válna, mert azzal erôsítené Kádár János hatalmát. Hát ez az oka, amiért nem mond le.
Volt még egy érdekes epizódja is a prímással való beszélgetésnek, amely majdnem megismétlése volt annak az epizódnak, amely a telefon után a Vecsey szobájában lezajlott beszélgetést követôen történt. A prímás tudniillik azt mondta, lehetetlen, hogy ôt a Szentatya kényszerítené lemondására az egész világ színe elôtt. Ekkor én -- mint már korábban többször -- figyelmeztettem ôt, mint pár órával elôbb Vecseyt is, hogy ez nem így áll. Rómában a hatalom politikáját követik. Machiavelli olasz volt, és a hatalom érdekében -- ha módjuk van rá és megtehetik -- , nem törôdnek emberi érzékenységekkel, hanem mennek azon az úton, amelyet a hatalom diktál nekik. Erre a bíboros úr azt felelte, ha ez meg történnék, ezt akkor a Vatikán és a Szentatya körüli emberek csinálják, de nem maga a Szentatya. Ezt mondta és kiment. Elgondolkodtam ezen, s amint már számtalanszor megtörtént sétákon is, ezt az utolsó mondatot ôszintén mondta, de azért mondta szóban és hangosan nekem, nehogy az én véleményem az olasz viszonyokról, a központi egyházi metódusokról ellentmondás nélkül maradjon, és hogy az ô ôszinte és becsületes pápahűségére folt ne essék. Ezt meg is értettem.
Este 8 óra után még egyszer bejött hozzám Vecsey, és arról beszélgettünk, hogyha ez így van, akkor Mindszentyt ,,kivégzik''. Vitatkoztunk az egyházi joghatóság és a tanítói hatalomnak az összefüggésérôl. Én kétségbe vontam azt, hogy elsôdleges helyen áll az egyházban a hatalom megtartása, a püspökök kinevezése, a hatalmi politika. Az egyház leglényege: a hit és a tanúbizonyság.
Gyakorlatilag a régi ellenálló püspökök közül nem él már senki. Minden püspök ma a Casaroli-féle, VI. Pál-féle keleti politika kreáltja. Most miért állna meg ez az olasz politika a maga logikus folyamatában, ha már eddig minden új püspököt az állam, a kommunista állam jóváhagyásával nevezett ki? Csak nem hagyhatja meg éppen az esztergomi egyházmegyében a régi világnak egy régi emberét, aki ugyan tanúbizonyságot tesz Krisztus és a hit mellett, de nem hajlandó ilyen gyalázatos kompromisszumokra a magyar nép kárára? Mindszentyt szükségképpen ,,el kell tenni'' az útból. Ez elôttem egészen világos. Ezért folyik a ,,kivégzése''. Aki tanúbizonyságot tesz az igazságról, annak meg kell halnia. De nem csak az egyház ellenségei akarják ezt, hanem szükségszerűen ezt akarják a jurisdictiós, a joghatóságilag központosított egyházon belül is. Mindszenty megtette a magáét. Mindszenty a mai politika irányát tekintve, a mai politika vonalán nekik kölönc és teher lett, meg kell szabadulni tôle.
Ez volt az utolsó beszélgetés Vecseyvel. Ez volt az én véleményem. Majd meglátjuk, a jövô kinek ad igazat.
A legelsô alkalommal azon a hétfôn, amikor a nuncius jött a prímáshoz a pápa sajátkezű levelével, hogy mondjon le, akkor a prímás azt válaszolta, hogy
a Szentatya neki személyesen megígérte, hogy esztergomi érsek marad, és hogy dolgozzék tovább. Erre azt mondta a nuncius, hogy változnak az idôk. A prímás azt válaszolta, hogy nem változnak annyira, hogy az ígéretek megváltozzanak. Még azt is hozzátette, hogy minél magasabb helyrôl jön az ígéret, annál inkább kötelez, és független az idô változásaitól.
Egyébként Carlo Bayer, a Rómából elküldött Caritas igazgató, aki Bécsben van, ô mondta, hogy Íjjas József kalocsai érsek, utána pedig Cserháti József pécsi püspök jártak a pápánál kihallgatáson. Mindkettôjüket az Állami Egyházügyi Hivatal küldte Budapestrôl, hogy megtárgyalják Mindszentynek a lemondását. A nuncius egyik látogatásánál még azt is mondta, de ez még korábban történt, hogy a prímás kevesebbet politizáljon. A hazai rendszernek kellemetlen, hogy ô nemcsak mint bíboros és püspök beszél, hanem mint jogilag hatalmon lévô esztergomi érsek és Magyarország prímása. Állítólag -- de azt nem hiszem el -- a nuncius Rossi azt jelentette Rómában, hogy Mindszenty makacsságát illetôen a rossz szelleme Vecsey, aki befolyásolja, és a teljes engedetlenségbe viszi bele.