Zalabesenyő Szent Anna Templom 2012
2012. március 9. (péntek) 8:30
Első megfontolásunkban keresztény mivoltunk gazdagságát néztük, és talán feltámadt lelkünkben az öröm: milyen jó, hogy keresztény vagyok. Talán meg is köszöntük az Úristennek.
Második elmélkedésünkben megszólalt lelkünk könyörgése: Isten, figyelj segítségemre... És most megindul a zsoltárok árja. Valahol az Egyház szívében felhangzik az elsô zsoltárvers, felel rá a második, a tizedik, a századik... országok, világtájak éneklik a zsoltárokat.
A vesperás azzal a 110. zsoltárral kezdôdik, amelyrôl Szent Ágoston -- amikor magyarázni kezdi -- azt mondja: szóban kevés, de gondolatban súlyos. Majd a maga ôszinte lelkével hozzáfűzi: ,,Bárcsak adna az Úristen nekem segítséget, hogy tudjam magyarázni.'' A zsoltár csodálatosan szép isteni sugallat, Isten elôrevetített nagy gondolata: Dixit Dominus Domino meo... Azt mondta az Úr az én Uramnak... Gondoljuk át most a zsoltár elsô részét:
Azt mondta az Úr az én Uramnak:
,,Ülj jobbomra, és minden ellenségedet
lábad elé teszem zsámolyul!''
Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból:
uralkodj ellenségeid közepette!
Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen,
anyád méhétôl kezdve, ifjúságod hajnala óta.
Szent Ágoston e sorokat így magyarázza: ,,Szólt az Úr az én Uramhoz... Itt csak Krisztusról lehet szó. Ha az Evangéliumban hiszek, másról nem lehet szó. Az Úr megkérdezi a farizeusokat: kinek a fia a Messiás? -- azok felelnek: Dávidé. Erre mondja nekik: Miképpen hívhatja tehát Ôt Dávid Urának, mikor így szólott: azt mondta az Úr az én Uramnak, ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet lábaid zsámolyává teszem. Ha tehát ôt Dávid urának vallja, hogyan lehet annak fia? -- és senki sem tudott neki egy szót sem felelni.''
Erre a farizeusok elhallgattak, mi azonban nem némulunk el, most kezd a lelkünk megszólalni. Krisztusról van szó. Nézzünk rá Arra, Akinek zeng minden zsolozsma. Ha Krisztusra nézünk, meg kell látnunk, hogy mellette minden dicsôség, minden királyi korona fakó... Mert minden, ami a földön van, csak annyiban értékes, amennyiben Krisztushoz vezet.
Elôtte mindenki meghódol. Prohászka szerint életünk sok jellege között kettô a legfontosabb. Az egyik: az ember függôsége a Végtelentôl; a másik: a föltétlen bizalom, amellyel a Végtelen elôtt állunk. -- A függôség az Úr elôtt hódol, a bizalom a Megváltó felé fordul. Dominus et Salvator... Úr és Megváltó. Kezdi érezni a lelkem, hogy Krisztus az Úr, az elképzelhetetlen, örök szellemi valóság, Aki Isten és mégis itt van közöttünk.
Kicsoda hát az az Úr, Aki ott áll a századok elején és most is itt van, hogy lelkünket megremegtesse? Valaki, Akinél nincs nagyobb, Aki elôtt hódol a virág, az erdô, a patak, a tenger, a csillagos ég... minden. Csak tapogatóznak szavaink, fogalmaink bizonytalanok, suták, de a szívünk iránytűként mutat rá a legnagyobb Valóságra: Krisztusra, az Úrra, az Istenre, Akié minden imádság, ami a földön elhangzik. És ha az élô világ nem akar Neki hódolni, akkor hódol Neki elmúlásával; Babilon, Egyiptom, Athén, Róma úgy tűnt el, mint valami porszem. A lét az elmúlással hódol a diadalmas Létnek: az Úrnak. Ki tud így uralkodni évszázadok, évezredek fölött, ahogy Krisztus?
Az imádkozó lélek rápillant a fölséges Király alakjára, és szeretne csendben maradni, hogy megértse -- akár csak egyetlen egyszer is --, kicsoda Krisztus... hogy megértse azt a nagyságot, ami úgy emelkedik fölé, ahogy a csillagos ég mindent átfog, átölel. Ô maga ezt így mondja: ,,Én vagyok a világ világossága''. (Jn 8,12)
Az ember lehet világosság négy-öt embertársa számára. De ki merné azt mondani, hogy egy város számára ô a világító fáklya? Ki merné azt állítani, hogy egy országnak világít? -- Krisztus évezredek óta minden szívben tüzet tud gyújtani, valóban Ô a világ világossága!
,,Én vagyok a feltámadás és az élet.'' (Jn 11,25) -- Hányszor érezzük, hogy hiányzik belôlünk az élet, az erôt adó tűz. Menjünk hát Hozzá!
Megszólal a lelkem... Krisztushoz beszél... Ô nekem Uram, Teremtôm, de egyben Megváltóm, Ô az én Istenem!
A teremtésben hatalmas, a világ kormányzásában fölséges, emberségében irgalmas. Mennyi csodás titok van ebben! Mennyi jóság! Krisztus, Aki elôtt hódol a világ, az enyém... Csak át kell ölelnem.
Wagner mondta egyszer: ,,A tudat, hogy volt egyszer a földön Megváltó, minden ember legnagyobb kincse.'' Ez a Megváltó egyben király, Aki elôtt hódol minden, és mégis Megváltó, nekem is szabadulást hozó Isten.
,,Kerestem az Urat, hogy megerôsödjem. Nem találtam, míg oda nem álltam Krisztus mellé, és át nem öleltem Ôt, az ember Krisztus Jézust, Aki mindenekfölött magasságos Isten, Ôt, Aki kiáltja és mondja nekem is: Én vagyok az út, az igazság és az élet.'' (Szent Ágoston)
Dixit Dominus Domino meo... Azt mondta az Úr az én Uramnak... Krisztus, ki vagy Te, Akinek annyi minden rejlik a szívében? Aki elôtt minden kinyílik? Ki vagy, Uram?
Egy misszionárius atya mesélte: Egyszer elhívták egy öreg, haldokló pogányhoz. Beszélt neki Krisztusról, elmondta, hogy értünk a földre jött, szenvedett, kereszthalált halt. Az öreg csak nézett, nézett szótlanul maga elé. Az atya azt hitte, hogy mindjárt meghal, de az öreg erôre kapva azt kérdezte: Mondd csak, ki az az Úr Jézus? Ez a neve? -- Igen, ez a neve -- hangzott a válasz. -- Erre az öreg azt mondta: Ó, Jézus, Te jóságos, milyen kár, hogy csak most tudtam meg, hogy ezt tetted értem. Milyen kár! Ha tudtam volna elôbb, hogy szerettelek volna.
Ha igazán felfognánk mi, keresztények, hogy ezt tette Krisztus értünk, a mi lelkünk is mennyire szeretné Ôt! -- Mi sem tudjuk, mint ahogy Bécsben sem tudta egy kisgyermek, ki az, aki a kereszten függ. Amikor meghallotta az iskolában, hogy az az Úr Jézus, otthon ezt mondta az édesanyjának: Isten meghalt értünk, és mi nem is tudjuk!
Vajon mi tudjuk? Megértjük, mit jelent, hogy a végtelen Isten, a Teremtô eljött, hogy a kezébe vegyen minket? Érezzük, mit jelent a zsoltár szava: Azt mondta az Úr az én Uramnak...?
De menjünk tovább egy lépéssel. Talán remegve mondom ki Krisztus nevét, ha nagyságáról elmélkedem. Pedig magamnak is Krisztussá, krisztusivá kell válnom. Ez a látomás a zsoltárban rólam is, nekem is szól. Nekem is mondja, hogy én valahogy úr vagyok. Úgy is, hogy a lelkemben élô kegyelem segítségével tudok naggyá válni, életet gazdaggá tenni, legyôzni... Az egész zsoltár nekem is szól. Én is úr vagyok, Krisztus él bennem, beszél rólam is, bennem is... Sede a dextris meis... Ülj jobbomra...
Egy-egy Krisztust magára öltô ember többet ér, többet tesz, mint más milliók. Egy Szent Pál... egy Dante... egy olyan lélek, akiben Krisztus világossága megnyilatkozik, tud világokat alakítani. Gondoljunk Szent Benedekre: 1500 évvel ezelôtt megírt egy kis könyvet, és ma is tízezrek követik Reguláját. Ezer és ezer szent sorakozik mögéje, millió és millió azok száma, akik tanítását próbálták megvalósítani életükben. Mindez egy ember műve, mert nemcsak ember, Krisztus élt benne. -- Szent Bernát egyszerű szerzetes, aki elôtt meghajol a császár, a pápa, aki elôtt nincs a földön más hatalom, csak az Isten, és odaáll a pápa elé és megmondja neki: ezt rosszul tetted. Odaáll a tömegek elé és szidja ôket, odaáll a püspökök elé és fejükre olvassa hiányosságaikat. Ez az ember valóban ,,Krisztus'' volt, szavával Krisztus szólt. -- Assisi Szent Ferenc sem ismer más hatalmat, csak Krisztust. Nem akar semmit a világból, és századokat alakít át. -- Loyolai Szent Ignác: egyetlen ember -- éppoly fáradt, álmos, mint mi -- és mégis tud elindítani seregeket, Isten országának hódító seregeit.
Sede a dextris meis... Az isteni látomás rólunk is szól, a zsoltár rólam is beszél, ha megértem a szívemet keresô Istent. -- Krisztus Úr, Megváltó, és társává tesz, ha elfogadom.
Most magunkra nézünk. Elsôsorban Övé a szó, de gondoljunk magunkra, gondoljunk az emberre. A mennyei Atya Krisztust látja, amikor ránk tekint.
A megalázott ember mindig magasra törekszik. Keressük a megtisztelô helyeket, nem szeretjük az utolsó helyeket. És íme, most nekem mondja az Úr: Ülj jobbomra... Isten jobbján ülni azt is jelenti, hogy átölelhetem... hogy Benne élek, Benne rejtôzöm... Isten az enyém. ,,Amíg Isten kezében pihenünk, semmi sem tud Tôle elszakítani, mert Isten keze erôs.'' (Aranyszájú Szent János) -- Ha a jobbján ülök, van-e okom félni?
Csak egyszer higgyük el, hogy Isten hív, és akkor boldogok leszünk, mert megérezzük, hogy az emberélet Isten kezében pihen. És a zsoltár további titkokat tár fel.
...uralkodj ellenségeid közepette! -- Sok ellenség vesz körül, harc, gáncsoskodás, és mindezek fölött uralkodni kell. Uralkodni azt jelenti, hogy másoknak irányt adunk, hogy mások meghajolnak elôttünk.
Krisztus uralkodik a világ fölött. Elôtte meghajol mindenki. Még az Ôt gyűlölôk fölött is uralkodik. ,,Én kaptam minden hatalmat égen és földön.'' (Mt 28,18) -- ,,...bízzatok, mert legyôztem a világot.'' (Jn 16,33) ...Hozzá futunk mindnyájan, mert reményünk sehol másutt nem talál alapot. Krisztus tanítványa a görög, bár Ô nem tanult filozófiát, tanítványa a brahmin is, bár egyszerű halászok hirdetik igazságait, tanítványa az a színes bôrű, akit megvet a fehér ember, és az is, aki megveti a fehér embert. Benne Ádám minden utóda újra testvér lehet.
Ez az igazi gyôzelem. Amikor nincs harc, nincs ellentét. Minden léleknek hinnie kellene, hogy Krisztus ilyen hatalmas, és örülnie kellene a gyôzelem miatt, amit minden ember önmagával harcol meg.
Mikor tud az ember gyôzni? -- Krisztust így gúnyolja a hitetlen ember: ,,Ha Isten fia vagy, szállj le a keresztrôl!'' -- Szent Bernát viszont azt mondja: ,,Jaj, csak ezt ne tedd, ez a Te koronád, trónusod!'' Majd hozzánk fordul: ,,Ti se szálljatok le a keresztrôl, semmi se vegyen rá, hogy leszálljatok, mert akkor minden gyôzelmet elveszítetek!'' -- Ne akarjunk mindenáron kimenekülni az idegességbôl, a fáradtságból, ami ránk nehezedik... maradjunk a kereszten. Akkor valóban tudunk gyôzni. -- Mindennapi munkánkban, abban a harcban, abban a gyakori elbukásban, ami az osztályrészünk... Uram, Rád nézek és hiszem -- mert mondod --, hogy Veled tudok gyôzni!
Miért van olyan sok letört, keserű ember a világon? Azért, mert menekülünk a keresztrôl, a kereszttôl. Ha elhagyjuk helyünket (,,a csatateret''), hogyan tudnánk akkor gyôzni? Ha mindig máshova akarunk menni, mint ahova az Úr állított, hogyan gyôzhetnénk akkor?!
Értsük meg a szót! Talán nem is hallok ma még mást a zsoltárból, csak ezeket a gondolatokat. Nem baj! Az igazi gyôzelem még nincs itt. Nagy dolog legyôzni az ellenséget, de sokkal nagyobb odaállni az ellenség elé, kezet nyújtani, megölelni. Gyôzelem lesz ez is. -- Szeressük azt, aki sokszor idegességünk oka, életünk keresztje. Szeressük, és gyôzünk. Ez az igazi gyôzelem.
A zsolozsma biztonságosan szárnyal az Isten trónusához; lelkem belekapaszkodik. Érezzük meg, hogy emelni akar. Ne engedjük el, szárnyaljunk vele, hogy magasra tudjunk szállni.
Forrás: Naszályi Emil: Isten kezében